2012. április 26., csütörtök

Flora, Club de Beauzac és Biloba karóra

Marikának a korábban fűzött karkötőjéhez fűztem ezt a karórát, illetve csak a "szíját".  :0)




Perle4U: Flora mintája alapján a három sötétebb ékszer három tanárnőnek készült, és egy a narancsos pedig csak úgy. Kíváncsi voltam, hogy milyen színesben. :0) 
Niki segített ebben a mintában. Köszönöm szépen! :0)





És ismét egy Club de Beauzac, amit Marika kért fűzött lánccal. 


2012. április 10., kedd

Kék-sárga hastáncos ruhához Kék-arany hímzett bross, és karika a kendőhöz

Hugicám, mint korábbi bejegyzésemben mutattam hastánc oktatásra jár. A neki készített brosst viselte a közös fellépésükön, és megtetszett a táncos társainak. 
Krisztina felkeresett, és kérte, hogy kék-arany színvilágban készítsek neki is egy brosst, és valamit, ami a derekán lévő kendőt összefogja. A brossal nem volt gondom, mert már tudtam, hogy milyen is legyen, viszont a kendőt összefogó valamivel már sokkal inkább megkaptam a házi feladatot. :0)
Gondolkodtam, és gondolkodtam, variáltam a fejemben kattogó lehetőségeket, és végül az egyik karkötőnél megragadtam, és láttam magam előtt, mint egy öv csatját. Élőben még nem próbáltam ki, hogy működik-e, ez majd a tulajdonosára vár. :0) Remélem, hogy működni fog!


Nincs sárga kendőm, ezért ezen a fekete kendőn mutatom meg, hogy miként funkcionál. :0)





És ilyen a hastáncos ruha, amihez az ékszerek készültek. Remélem, hogy kapok majd fotót Krisztitől, amin viseli a brosst, és a karikát. :0)



2012. április 1., vasárnap

Hugicám hastáncos ruhája hímzett brossal

Szerdán délután átjött Hugicám, és kérte, hogy a hastáncos ruhájának felső részét díszítsük fel. Szombaton lesz fellépése. Hát az idő hiánya miatt nem tudtam úgy díszíteni, ahogy szerettem volna, ezért az általa hozott flittereket varrtuk fel. Ez a művelet este 10 órakor fejeződött be.


Ilyen lett oldalról. A varrásokat flitterekkel rejtettük el.


Aztán, amikor végeztünk, közöltem hugicámmal, hogy ez nekem nagyon kevés, ezt még szeretném valamivel feldobni. A ruhát nálam hagyni nem tudta, mert másnap ment próbálni, és szüksége volt rá. Az agyam elkezdett kattogni, majd kitaláltam, hogy hímzek egy brosst, és azt majd utólag rátűzzük.
Csütörtök este neki fogtam, és ő megszületett. :0)




Szombaton délben átszaladtam vele, hugicám gyorsan fel is vette, és lejtett egy táncot is nekem. :0) Nagyon büszke vagyok rá. Szerintem nagyon szép leányzó, és ebben a ruhában pedig fantasztikus. Készült róla egész alakos fotó is, de az engedélye nélkül azt nem merem felrakni. :0) Ezért csak a feltűzött brosst mutatom meg, hogy milyen is lett. Szerintem dobott a ruháján.  :0)

2012. március 29., csütörtök

Nyár váró ékszerek


15/0 négy színű  kásából horgoltam egy nyakláncot, amihez egy óriás kapoccsal rögzítettem egy Try-to-bead-es karikába rögzített befoglalt 14mm-es rivolit, és amihez ... na itt lett egy kis rafinéria. :0)
Fűztem négy szemes herring darabkát 15/0 kása gyöngyből, amire felfűztem a narancs színű gyöngyöket, és fém közteseket, majd a két végét "borzaskával" díszítettem.
Nagyon tetszik a kis fincsi nyári színeivel, és kellemes viselni is. :0)
Valcsika barátnőm megjegyezte, hogy színesedek! :0D 
Hát jön a nyár vagy mi!




Ewa gyöngyös világa: Bella medál mintája alapján, ami persze egy kicsit másképp sikerült, mert nem voltak a mintában foglalt méretű gyöngyeim, és mert egy kicsit merevebbé, feszesebbé alakítottam. 
A közepén Tiszitől vásárolt 20mm-es márványt  foglaltam be.

Drága Évi! Köszönöm a lehetőséget! :0)



Ez a csepp Sabine Reinhardt háromszögének alapján készült. 
Nagyon szeretem. A zöld pánt talán nem túl nyerő hozzá, de még nem jutottam odáig, hogy valami színben megfelelő pánton beszerezzek hozzá, de mivel a 4 mm-es swarik zöldes árnyalatúak, ezért nekem nem üt el annyira, nem is annyira rossz. :0)


Őt csak úgy fűzögettem körbe-körbe, és ez lett belőle. :0)


És újra egy Caterpillar karóra, amit Maffynak készítettem. Már jó pár hónapja odaadta a karóráját, hogy szerkesszek hozzá valami pántot. Sok félével próbálkoztam, de mivel igen érdekes volt a stiftes része, így nem volt annyira egyszerű dolgom. Bármit gondoltam ki, valahogy semmi nem tetszett. Végül a régi Caterpillaros megoldást választottam. 
Úgy vettem észre, hogy nem nagyon volt elkettyenve a látványától. :0)


És ilyen hátulról. Peyote bújtatót  készítettem a stifthez.


2012. február 11., szombat

Hímzett nyakék hematit kövekkel

Végre hímeztem!!!! :0)
Már nagyon hiányzott ez a technika is, úgy mint az alap gyöngyfűzés.
Anna beteg volt, ezért itthon voltam vele, és amikor lett egy kis szabad időm, akkor neki ültem, és lerajzoltam egy pár formát, ami a fejemben volt. Azok alapján született meg ez a hímzett nyakék. Van még egy pár rajzom, amit szeretnék hamarosan meghímezni, remélem, hogy sikerrel járok. :0) 
Két darabban hímeztem, és 15/0 kása gyöngyökkel, és csiszolt gyöngyökkel kapcsoltam össze az elemeket.







2012. február 1., szerda

Medálok herring láncokkal, és karkötő

 Achát befoglalva, de hogy milyen módon, hát azt már nehéz lenne elmondani, viszont a végeredmény nekem nagyon tetszik. Igazi kis antik ékszer lett belőle. Nagyon szeretem! Gyöngyéletben vettem még a nyáron ezt az ásványt, illetve ezt is, mert még rajta kívül van kettő, és mindegyik más mintázattal. Nagyon szép, és egyedi kövek! 15/0 kása gyöngyből készítettem hozzá herring láncot.



Trytobead: Filled Square 
Nagyon jó volt fűzni! Igen mutatós medál!
Köszönet a lehetőségért! :0)



Perle4u: Gerbera
Köszönöm a lehetőséget! :0)
Vagy legalábbis az ő leírása alapján, de más méretű szirmok, gyöngyök. Ő is igen nagyra sikeredett, de azért szeretem! :0)



A szokásos Granada Trytobead-től fém golyókkal. A színekkel nem vagyok elégedett, de már sajnálom lebontani. :0(


Pencio: Hola medálja, amit egy kicsit módosítottam, illetve elvettem belőle. 
Még pedig azért hagytam el az utolsó két sort, mert Marika kérte, hogy ne legyen túl nagy medál. 
Továbbá csiszolt gyöngyöt használtam a tekla helyett. 
Köszönöm a lehetőséget Pencio!
A karkötő Biloba alapú.
Remélem, hogy illik majd az órádhoz Marika Drága, és remélem, hogy tetszeni fog. :0)



Sabine Lohse: Meore 
Ezt a mintát már használtam egy karórába, amit nagyon szeretek viselni. Úgy gondoltam, hogy egy karkötőt is fűzök lilás színekben. Ő is nagyon tetszik! :0)
Köszönöm Sabine a leírást!



Unatkoztam, hát befűztem egy pár tollat! :0)


Peetje: Triangel
Claudia köszönöm a leírást! 
A korábbi kristály háromszögem után kedvem volt még egyhez, és ő ilyen színű lett. És még egy kis lógicsát is kapott. Először pánton lógott, de végül úgy gondoltam, hogy jár neki egy komolyabb lánc, ezért delicából fűztem herring láncot.




2011. december 14., szerda

Ismét bazár, a felhalmozódott ékszereim

Fekete-lila Galaxy bogyó Herring lánccal, amit Évi kolléganőmnek készítettem!




Olívazöld, bronz és kék színben Shining bogyó horgolt lánccal, ami 15/0 kásából készült, és egy kis fülbevaló, amit Zsuzsának fűztem. Először nagyon vad gondolatnak tűnt, hogy az olívazöldet, és a kéket összepárosítottam, de szerintem a végeredmény nem is annyira rossz. :0)





Marika a karórájához kérte, hogy fűzzek valami hasonló karkötőt, ami kicsit keskenyebb. Hát ő lett belőle. Úgy látom, hogy szereti, mert napi szinten egyik karján a karóra, másik karján pedig a karkötő van. :0)



Lencsék, amiket először nyaklánchoz köztesnek gondoltam, aztán soknak találtam, és végül így végezték. :0)


Club de Beauzac-ok mindenféle színben. Egyszer csak azt veszem észre, hogy reggelre az ágyam tele lesz velük, mert már álmomban is simán megfűzöm őket. :0)))


Perle4u: Bellatrix 
Végre én is kipróbáltam! :0)



Ewa Gyöngyvilága: Mijo medál
Kedves Évi! Köszönöm szépen a mintát! Nagyon jó volt fűzni! :0)
Sajnos nem nagyon volt alkalmam jó fotót készíteni, mert mindig este van, mire a gyöngyeimhez jutok, ha jutok.



Ewa Gyöngyvilága: Lida medál
Őt is köszönöm! :0)



Granada medál Trytobead-től Montana swarovski kövekkel, és hozzá egy kis fülbevaló




És ő most a nagy szerelem! Peetjes-től Triangel, aminek a megfűzéséhez Szilvitől kaptam segítséget! Nagyon szépen köszönöm! Imádom ezt a medált! :0) 
Millió puszi Szilvi! (Kreatív Ötletház)

És amit még nagyon szeretek az az ékszer alatti kép, amit az én kis Drága Anna babám a mai napon készített az óvodában kézműves foglalkozáson. Annyira kis ügyes! Szalvétatechnika, és gipszből kiöntött képkeret, amit kifestett. :0) Köszönet a türelemért, figyelemért Ági néninek, a kedvenc óvónéninknek!



Ande bogyó könyvjelzőbe építve! :0) 
Nagyon jó kis bogyó minta! Köszönöm a lehetőséget! 


 Ezüst angyalkák! :0)